Bükfürdőről először mindenkinek a híres gyógyvíze és az élményfürdője jut az eszébe, nem is ok nélkül. Európa egyik legismertebb és egyben Magyarország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, illetve lemodernebb szaunavilága található itt és várja egész évben a gyógyulni, pihenni és kikapcsolódni vágyókat. A fürdési lehetőségek mellett azonban rengeteg más programlehetőség és látnivaló is van ebben a vas megyei, festői szépségű kis városban. Két napot töltöttem itt, de én beleszerettem. Hogy miért? Összegzem.
Bükfürdő a Dunántúl egyik rejtett kincse. Vas megye északnyugati részén található, Szombathelytől alig harminc kilométerre, épp félúton Bécs és a Balaton között. Budapestről körülbelül kétórás autókázással érhető el. Ez a hely nem csupán egy város, hanem egy egész élménycentrum, ahol a család minden tagja megtalálhatja a magának való szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget télen, nyáron, tavasszal, ősszel, esőben és szikrázó napsütésben is. Szabadtéri és beltéri programlehetőségek tárházát nyújtja. Itt egészen biztosan kipihenhetjük a hétköznapi fáradalmakat, feltéve, ha időt szakítunk rá és ellátogatunk ide.
A harmónia és az idilli környezeten kívül Bükfürdő az alábbi programlehetőségeket kínálja:
- Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum
A bükfürdői Gyógy- és Élménycentrumban 14 hektáros területen, 34 medence és több mint 5800 m2 vízfelület szolgáltat kényelmet. Gyógy- és Strandfürdő, Élményfürdő, Szaunavilág és Wellness Központ várja a pihenni, gyógyulni és kikapcsolódni vágyókat. A Gyógy- és Strandfürdő területén egyedi összetételű gyógyvíz, fedett és nyitott medencék, szabadtéri csúszdakomplexum, gyermekmedencék találhatóak. Az Élményfürdőben fedett élmény és pezsgőmedence, Cápabarlang, kültéri medencék, gyógymedencék, és beltéri élménycsúszdák kaptak helyet, míg a Szaunavilágban gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna, szaunakert, napozóterasz, kültéri és beltéri merülő medencék és jakuzzi található.
A fiatalok egyik nagy kedvence az anakonda csúszda, mely hosszasan kanyarog, míg a vetélytársa, a másik kedvenc a kamikaze pedig az elsöprő gyorsaságáról híres. Van családi csúszda, melyen egyszerre többen is lehet csúszni és helyet kapott egy hagymacsúszda is.
A csúszdákon kívül játszótér várja a kicsiket, a mozgás szerelmeseit pedig a sportpályák. Van röplabda pálya, füves kispályás labdarúgó pálya, kiskapukkal felszerelt strandfocipálya.
A fürdő területén számos vendéglátóegység várja az éhes vendégeket egy-egy csúszás után.
A kültéri félig fedett medencekomplexum egy része
A csúszdapark balra a hagymacsúszdával
- Kneipp és Nordic Walking Park
A város szívében található a Kneipp és Nordic Walking Park, mely rengeteg élményt tartogat nemcsak a turistáknak, hanem a helyieknek is. Szabadtéri jóga- és meditációs központ, gyógy- és fűszerkert, növénylabirintus található itt, sok más egyéb mellett. Rengeteg rendezvényt tartanak a parkban, többek között itt került megrendezésre idén a FLOW nap is.
A park bejárata
Reggeli jógázás a parkban
- Napsugár játszópark, azaz „az elrejtett élménybirodalom”
A Napsugár játszópark egy hatalmas területű élménybirtok. Helyet kapott itt egy óriási játszóház labirintusokkal, trambulinnal, légvárakkal, korcsolyapályával és go-karttal. Két pályás bowling pálya, fitnessterem, fallabda pályák, kültéri játszótér, minigolfpálya, 360 m hosszú csúszó kötélpálya a tó felett, vizibiciklik és jet-skik gondoskodnak a kikapcsolódás önfeledt öröméről.
Télen-nyáron érdemes ide ellátogatni.
A tavon úszó Jet-skik
A játszóház
- Kristálytorony
A Caramell Hotel szomszédságában található a híres Kristálytorony, mely megannyi szórakozási lehetőséget tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Kristálytorony egy óriási kalandpark, mely három emeleten, 5, 10 és 15 méter magasan, eltérő nehézségi szintekkel várja a szórakozni vágyókat. A gyerekek már hároméves kortól kipróbálhatják a nekik való játékokat. Nincsenek kötelező pályák, bárhol meg lehet állni és bármelyik részt ki lehet próbálni. Közel kilencven elem közül lehet választani és több mint 1 km hosszú kötélpályán lehet végig haladni. Aki egy jó nagy adrenalin fröccsre vágyik annak muszáj kipróbálnia az óriáshintát vagy a 10 méter magas mászófalat, és ha még mindez nem lenne elég, műfüves labdarúgó pálya és íjászkodási lehetőség is van itt.
A Kristálytorony a több emelet magas mászószintekkel
A legfelső mászószinten
A gyerekrészleg
- Rigótanya Étterem
Ha igazán jót akarunk enni és még mellette szeretnénk ízelítőt kapni az igazi cigányzenéből, feltétlenül látogassunk el a családias hangulatú Rigótanya Étterembe.
A Rigótanya Étterem
A jó hangulat
Finom ételek: Sárgadinnye és pármai sonka kombináció
Hagyományos és házias ételek széles választéka található meg itt
- Termelői piac
Tavasztól késő őszig minden pénteken termelői piac várja az érdeklődőket Bükfürdő központjában, a Tourinfo Iroda melletti téren. A "Bükfürdő Esszencia" védjeggyel márkázott termékek híresek a minőségről, a zamatukról és az ízükről. Rengetegen keresik őket. A piacon közvetlenül a termelőktől vásárolhatjuk meg a termékeiket. Húskészítmények, sajtok, kézműves termékek, házi készítésű mézek, szörpök, lekvárok, savanyúságok mind-mind megtalálhatóak a polcokon. Ide tényleg érdemes kilátogatni.
Széles gyümölcs választék
Finomabbnál finomabb házi szörpök és lekvárok
Kézzel készült termékek
Óriási a választék
Ajánlott szállások:
- Greenfield Hotel Golf &Spa
Európa egyik legszebb, több mint 100 hektáron elterülő, 18 lyukú championship golfpályája található itt, Bükfürdőn, a Greenfield Hotel Golf & Spa-ban, de a hotel természetesen nem csak erről híres, hanem a vendégszeretetéről is. A szálloda Soft All Inclusive ellátást biztosít minden vendégének, ami azt jelenti, hogy reggeli, ebéd és vacsora is jár a szoba mellé. 3500 m2-es spa és szaunavilág 6 medencével és 9 szauna attrakcióval bűvöli el a pihenni vágyó vendégeit.
A golfozó családok körében különösen népszerű a hotel, már csak azért is, mert gyakran rendeznek golf versenyeket is itt.
A Greenfield Hotel a kezdő golfozók részére gyakorló pályát és oktatót is biztosít.
A Hotel bejárata
Az egyik szoba
A fürdőszoba
A Golfpálya egyik része a Loki vonattal
A Golfautópark
- Caramell Prémium Resort ****Superior Hotel
A Caramell Prémium Resort ****Superior Hotel közvetlenül a Krisztálytorony mellett található. A szállodát 2016-ban bővítették, így most az új épületszárnyakkal már közel 2000 m2-es szabadtéri- és beltéri wellness részleggel, valamint 500 fős rendezvény- és konferencia központtal büszkélkedhet.
A Feng Shui jegyében épült szállodakomplexum családi szobákkal és lakosztályokkal is rendelkezik. Egészségközpont, meditációs japán kert és á'la carte étterem szolgálja a vendégek kényelmét. A távol-keleti stílusjegyek ötvözve az eleganciával és a modern formavilággal varázslatos hangulatot teremtenek, biztosítva ezzel a pihenéshez szükséges nyugalmat és harmóniát.
Caramell Hotel
Nagyon köszönöm Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesületnek, hogy végigkalauzoltak Bükfürdőn és lehetőséget adtak arra, hogy megnézzek, kipróbáljak mindent és megszeressem ezt a várost! Igazán nagy élmény volt! Köszönöm!
Képek forrása: saját fotók, Google