KÖNYVEK I UTAZÁS I INSPIRÁCIÓ

Tomor Anita

Tomor Anita

Kedvenc nyári ruháim, amelyekben végig jártam Amerikában a Nyugati partot

2017. július 23. - Tomor Anita

Idén nyáron rengeteg videót és fényképet osztottam meg veletek az amerikai körutamról. Több olvasóm is jelezte, mennyire örül, hogy a posztok alatt az utóbbi időben megjegyzem, melyik ruhám honnan van. Az igazat megvallva, már többször kerültem fura szituációba a ruhák miatt. Bizony előfordult már velem, hogy ötödjére láttam ugyanazt a divatos szőrmemellényt egy szembejövő nőn a városban, és hatodjára sem tudtam, milyen márka, hol kellene keresnem a boltokban. Ha megakad a szemem egy klassz ruhán, táskán, cipőn vagy kiegészítőn, legszívesebben odamennék az illetőhöz, akin látom, és megkérdezném, hogy hol lehet ilyet kapni, nyilvánvalóan azért, hogy én is mihamarabb be tudjam szerezni. De valahogy nem minden helyzetben érzem úgy, hogy ezt meg lehetne tenni anélkül, hogy hülyének ne néznének. Ezzel a bejegyzéssel most én is segíteni szeretnék. Hátha valakinek tetszettek a képeimen a ruhák és szeretné tudni, honnan vannak.

Szóval most jöjjön egy (főképp Magentás) ruhákkal kapcsolatos bejegyzés megspékelve néhány érdekes utazási részlettel, információval és tippel.

 

img_0991_2000.jpg

 

Red Rock Canyon, Las Vegas

Las Vegasban rengeteg érdekes látnivaló van, de ami nekem mégis a legjobban tetszett az talán a Red Rock Canyon volt. Vegas belvárosából elindulva egy kábé 16 km hosszú autóút vezet ehhez a National Conversation Area-hoz. A bejáratnál 7 dollárt kell fizetni belépődíjként, de cserébe végigautózhatunk az egy irányú, 21 km hosszú panorámaúton, mely tele van megállókkal, piknikezőhelyekkel és túraútvonalakkal. Gyönyörű domboldalak, egykor gleccser vájta hasadékok emelkednek ki a sivatagból fantasztikus látványt nyújtva az idelátogatóknak. A szürke mészkövek és a vörös homokkövek egy ősi óceán emlékei. Lélegzetelállító az egész hely. Itt készültek ezek a képek is, ahol ezt a romantikus hatású Magentás ruhát hordom a kedvenc kalapommal és hátizsákommal.

 

20317007_1521620237859935_1031487869_o.jpg

 

20272946_1521620231193269_1803373727_o.jpg

 

20314664_1521620247859934_498838517_o.jpg

 

20317074_1521620251193267_322337869_o.jpg

 

Grand Canyon

A Grand Canyont nem nagyon kell bemutatni, mert nagyjából mindenki ismeri és tudja, hogy a világ egyik legérdekesebb és legnagyszerűbb természeti csodája. Azt viszont nem sokan tudják, hogy a Canyont hat millió éven keresztül véste ki magának a Colorádó folyó. A hatalmas hasadék 349 km hosszú és több, mint 1500 m mély.

Korlát hiányában egészen a hasadék széléig ki lehet sétálni, éppen ezért sok a baleset, évente rengeteg turista hal meg azért, mert megcsúszik és belezuhan a mélybe.

Én nem voltam olyan bátor, hogy kimerészkedjek a széléig. Ezek a képek is ott, Arizónában, a Grand Canyonnál készültek és itt is egy Magentás ruhában vagyok. Ezúttal egy fehér színű spagettipántos, könnyed ruhát választottam az útra:

 

20273627_1521620254526600_1025389989_o.jpg

 

20273191_1521620291193263_399924495_o.jpg

 

Zion Nemzeti Park

Utah egyik legnépszerűbb és legszebb természeti képződménye. A parkon belül busszal és gyalog lehet közlekedni. A megállóhelyektől rövidebb és hosszabb túrákat lehet tenni a szurdokban. Aki a leghosszabb 26 km-res túrára vállalkozik, annak számolnia kell azzal, hogy át kell gázolnia a folyón. Vízálló cipőt, váltóruhát és vizet mindenképpen érdemes vinni. A parkon belül van ivóvíz a megállópontoknál, a kulacsokat mindig meg lehet tölteni. Ha meleg van, a folyóban és a folyóparton gyakran lógatják a lábukat a látogatók, de ha rossz idő van, vigyázni kell, mert a hirtelen nyári záporok a folyó áradását okozhatják. Táblák jelzik mindenfelé, hogy az adott napra, milyen időjárás várható, érdemes figyelni a park előrejelzését.

 

Mivel nagyon meleg volt, ismét egy kényelmes, nyári Magenta ruhát választottam az útra. A kedvenc Addidas cipőmmel kiegészítve rendkívül kényelmes viseletnek bizonyult. Mi általában a két kis gyerkőcünkkel utazunk, ezért tudtam, hogy hatalmas túrákat azért nem fogunk tudni tenni. A 26 km-es nagy túrára sem vállalkoztunk, de szó se róla, a gyerekeink hatalmas hősök, a folyóparti elágazásig, ahonnan már csak a folyón keresztül lehet tovább menni, simán elsétáltak. Tiszta büszke vagyok rájuk.

 

20314418_1521620317859927_446515328_o.jpg

 

20273316_1521620361193256_332454742_o.jpg

 

Big Sur

 

Egyszerűen gyönyörű, gyönyörű és gyönyörű. Nem tudok mást mondani rá, annak ellenére sem, hogy a legszebb részeit nem láthattuk, mert lezárták a látogatók elől egy márciusi földcsuszamlás miatt. San Francisco és Los Angeles között húzódik ez a lélegzetelállító partszakasz. California legvadabb partvidékének is nevezik. A mintegy 160 km hosszan elnyúló hegyek, szirtek, sziklás öblök egyszerűen ámulatba ejtik az ideérkezőket.

 

Ezek a képek is itt készültek:

 

20314458_1521620354526590_2072036033_o.jpg

 

20272853_1521620364526589_1185317998_o.jpg

 

20273732_1521620394526586_919282611_o.jpg

 
20314620_1521620387859920_2036536263_o.jpg

 

20316928_1521620421193250_1129663355_o.jpg

 

20314818_1521620417859917_1364601462_o.jpg

 

20347914_1521620444526581_538470119_o.jpg

 

20226287_1521620471193245_1329216239_o.jpg

 

20272853_1521620474526578_854362396_o.jpg

 

20272855_1521620481193244_618598980_o.jpg

 

20226480_1521620491193243_508396593_o.jpg

 

A képeken látható ruhákat megvásárolhatjátok ti is a Magenta webáruház weboldalán, de akár személyesen is benézhettek az Andrássy úti üzletükbe. Szeretettel várnak benneteket és segítenek mindenben, még akár olyan kérdésben is fordulhattok hozzájuk: hogy mi állna esetleg jól nektek.

Magenta webshop: http://www.andrassy57.hu

Az üzletük címe: 1062 Budapest, Andrássy út 57.

A bejegyzés trackback címe:

https://tomoranita.blog.hu/api/trackback/id/tr7512681607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása