KÖNYVEK I UTAZÁS I INSPIRÁCIÓ

Tomor Anita

Ha kikapcsolódás, akkor Hajdúszoboszló

2018. október 05. - Tomor Anita

Szeptember közepén, miközben az új regényemet, a Sugar Daddy-t írtam, az a megtiszteltetés ért, hogy ellátogathattam Hajdúszoboszlóra, és részt vehetettem egy Bio- és Gasztrotúrán. Bevallom, megfordultam már sok felé Magyarországon, jártam már a világ másik felén Amerikától kezdve, Szingapúron át Kínáig, de valahogy nekem eddig Hajdúszoboszló mindig kimaradt. Nem is értem, hogy hogy és miért, de sajnos így alakult, röviden: itt volt az ideje megnéznem magamnak a várost, a látnivalókat, a programokat és persze, legfőbb ideje volt kipróbálnom Európa legnagyobb gyógyfürdőjét.

 

hajduszoboszlo-furdokomplexum-strand-aquapark-csonakazo-to2000.jpg

A szállásunk a Hungest Hotel Béke ****-ben volt Hajdúszoboszló központjában, nem messze a Gyógyfürdőtől. A hotelt nagyjából úgy tudnám jellemezni, hogy a nyugalom szigete, és ez tényleg így van! A Gyógyfürdő nyüzsgő, grandiózus volta és a városban fellelhető sok-sok programlehetőség után igazán jól esik az embernek este visszatérni ide és elbújni kicsit a tömeg elől. A szobák kellemes, meghitt hangulatúak, egy csipetnyit idézik nekem a gyerekkorom emlékeit, és ez nagyon meleg szívvel töltött el, amikor ott jártam. Az étteremben hatalmas étel-, italválaszték várja reggel, délben, este a vendégeket, és nem tudok elmenni szó nélkül a hotel wellness- és gyógyfürdőrészlege mellett. Beltéri és kültéri gyógyvízes medencék, úszómedencék, szauna, fitnessterem mind-mind megtalálhatóak az épületben. Elég csak felkapni a szobában a köntöst, és már jöhet is a csobbanás.

 

img_3916_2000.jpg

A Hungest Hotel Béke **** külső homlokzata a bejárat felé haladva

 

img_3886_2000.jpg

A guszta ételkínálat

 

img_3899_2000.jpg

Az egyik kültéri medence

 

img_3906_2000.jpg

A belső medencetér 

 

Épp, amikor a városban tartózkodtunk rendezték meg a hajdúszoboszlói Bio Étel- és Borfesztivált. Hihetetlenül nagy volt rá az érdeklődés, nem is akármiért. A hatalmas étel-, ital-, borválaszték, szemet gyönyörködtető kézműves termékek kavalkádja, és rengeteg jól szervezett program, a nagyszínpadra meghívott fantasztikus előadók mind-mind hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

 

hajduszoboszlo-bioetel-es-borfesztival-asztal_2000.jpg

A hajdúszoboszlói Bio Étel- és Borfesztivál

 

img_3932_2000.jpg

Kovácsoltvas portékák

 

img_3941_2000.jpg

Sajtkülönlegességek

 

img_3937_2000.jpg

Csili arzenál

 

hajduszoboszlo-bioetel-es-borfesztival-setany_2000.jpg

 

Jártatok már Bio csárdában? Nos, én még soha. Igazából nem is tudtam róla, hogy létezik ilyen, amíg a bio és gasztrotúránk keretében el nem vittek oda minket a vendéglátóink egy vacsorára.  A Virágoskúti Rózsakert Bio Csárda Hajdúszoboszlótól mintegy húsz kilométerre található. Ha valaki Hajdúszoboszlón jár, és valami igazán különlegesre vágyik, feltétlenül látogasson el ide! Én életemben itt ettem először ló- és bivalyhúst. Igazából, amikor jött a felszolgáló és elmesélte, hogy mit fogunk enni, alig akartam elhinni. Jó, jó, tudom, hogy eleink rengeteg ilyen ételt fogyasztottak anno, de manapság ez az eledel igazán ritkának, rendhagyónak és nem mindennapinak számít.

A csárda épülete mögött található a hatalmas gazdaság, amely ezekhez a különleges ételekhez állítja elő az alapanyagokat. A konyhasón kívül szinte mindent itt, helyben termesztenek. Igazán fantasztikus élmény volt, amikor körbevezetett minket a tulajdonos és láthattuk a helyben készült sajtkülönlegességeket és a gazdaságot.

 

img_3951_2000.jpg

A csárda bejárata

 

img_3970_2000.jpg

Bio sajt készlet

 

Nézzétek csak, ilyen ételeket lehet itt, a Virágoskúti Bio Csárdában enni:

 

img_3961_2000.jpg

A frissen készített saláta

 

img_3965.JPG

 A ló- és a bivalyhúsos tányér

 

A városban közlekedik ez a Dottó névre hallgató kis vonat is, mely napközben ide-oda szállítja a turistákat, megfáradt vendégeket. Ha nem szeretnénk a pihenés alatt autókázni és vezetni, talán ez a legkellemesebb módja annak, hogy bejárjuk Hajdúszoboszlót. Elvisz minket egészen a belvárostól kezdve a Csanády Borházon át a Bocskai István Múzeumig.

 

img_3972_2000.jpg

 

A Csanády Borház Hajdúszoboszló legidősebb népi lakóháza. Egy hatalmas víztorony szomszédságában áll, és 1806-ban épült, ami egész egyszerűen hihetetlenül hangzik. Kész élmény volt belépni ide, tudva, hogy az épület megélte a történelem egy jókora szeletét: a reformkort, az 1848-1849-es szabadságharcot, a kiegyezés korát, az első és a második világháborút.

 

img_3978_2000.jpg

A Csanády Borház szomszédsága

 

img_3986_2000.jpg

A Csanády Borház kívülről

 

img_3980_2000.jpg

...és belülről

 

A túránk következő helyszíne a Bocskai István Múzeum volt. Először azt hittem, megint egy szokványos múzeumot fogunk látni, de amikor beléptem elképedve láttam, hogy ez valami igazán különleges lesz. Mintha egy pillanat alatt visszarepültem volna az időben, a gyerekkoromba. A berendezési tárgyak, az egykori gyerekjátékok, lábbal hajtható kisautók, a falra akasztott kakukkos óra, a kredenc, mely még a nagymamámnál is ugyanilyen volt, mind-mind megelevenedtek előttem. Aki egy picit is tudni akar a ’80-as, ’90-es évekről, annak feltétlenül el kell látogatnia ide.

Nemcsak ezt az időszakot mutatja be ez az interaktív kiállítás, lehetőség van a történelem több korszakába is belepillantani, korabeli hajdú ruhákat, huszár öltözetet lehet felpróbálni, népművészeti alkotásokat lehet megcsodálni.

 

img_3993.JPG

Ó, hát igen, ilyenem még nekem is volt! :D

 

img_3995.JPG

Kész időutazás

 

img_3999.JPG

A nagymamám kredence is ugyanilyen volt

 

img_4005.JPG

Kisdobosok, úttörők, minden, ami kell

 

img_4023.JPG

Népviselet

 

A város szívében található a Nelson**** Hotel-és Étterem, itt kávéztunk és sütiztünk egyet. A hely különlegessége, hogy az étterem a híres-neves Nelson Admirális zászlós hajójának a legénységi fedélzetét tükrözi. A cukrászda és a különterem pedig Nelson Admirális tiszti kabinját mintázza. A hangulat, a minőségi ételek és a cukrászdában fellelhető elképesztő finomságválaszték miatt nem is csodálom, hogy a hajdúszoboszlóiak imádják ezt a helyet.

 

hajduszoboszlo-nelson-hotel-es-etterem-cukraszda.jpg

Nelson**** Hotel-és Étterem

 

hajduszoboszlo-nelson-cukraszda.jpg

A cukrászda rész

 

hajduszoboszlo-nelson-etterem.jpg

Az étterem

 

Az ebédünket a Mirage Étteremben költöttük el, ahol életem legfinomabb karalábélevesét kóstolhattam meg. Minden fogás egyszerre volt különleges, újszerű és formabontó. Az étlapon megtalálható kulináris finomságok a hagyományos magyar ételek ízvilágát megtartva, de mégis követve a nemzetközi trendeket készülnek. Az étterem modern, letisztult és elegáns kialakítása igazán remek hangulatot teremt, öröm belépni ide.

 

hajduszoboszlo-mirage-etterem-1_2000.jpg

Az étterem hangulatos belső tere

 

img_4042_2000_1.jpg

 A finom előétel

 

img_4050_2000.jpg

A desszert

 

Szerencsére ellátogathattunk a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőbe is, ahol meg kell, hogy mondjam, rengetegen voltak. Sokszor hallottam az ismerőseimtől nyaranta, telente, hogy a hétvégén elutaznak Hajdúszoboszlóra pihenni egyet. Most, hogy a saját szememmel láttam és én is kipróbálhattam a fürdőt, nem csodálkozom a hely népszerűségén.

Egy kis érdekesség: 1925. október 26-a az a nap, amelyet minden hajdúszoboszlói és Hajdúszoboszlóra látogató, pihenni és gyógyulni vágyó vendég sokszor emleget. Ezen a napon tört fel a felszínre ugyanis ennek a hangulatos mezővárosnak a „folyékony aranya”, a kiváló összetételű gyógyvíze. Ennek a gyógyvíznek köszönhetően ma már Hajdúszoboszló egy nemzetközileg elismert gyógyhely.

Ahogy telt-múlt az idő, a hajdúszoboszlói fürdő Európa legnagyobb fürdő komplexumává vált, ami szerintem azért nem kis szó.

 

hajduszoboszlo-strand-tradicionalis-resz.jpg

 

A hatalmas vízivilág legfőbb pillérei: a gyógyfürdő, a gyógyászat, a strand, az Aquapark, az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő.

Hajdúszoboszlót méltán emlegetik határainkon innen és túl a reumások Mekkájaként, hiszen a bizonyított gyógyhatású jódos-brómos- hidrogénkarbonátos gyógyvíz kitűnően alkalmas többek között különböző mozgásszervi betegségek, nőgyógyászati- és bőrbetegségek kezelésére.

A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben több mint 40 féle kezelés vehető igénybe orvosi felügyelet mellett, orvosi javallatra, OEP támogatással is. A gyógyfürdő saját reumatológus orvosai beutaló és várólista nélkül írják fel a kezeléseket.

 

hajduszoboszlo-gyogyfurdo-belso-fedett-medenceter_2000.jpg

A belső gyógyfürdő egy része

 

hajduszoboszlo-gyogyfurdo-sulyfurdo-2.jpg

A súlyfürdő részleg

 

A gyógyfürdő mellett érdemes kipróbálni az exkluzív víziélményeket kínáló Aqua-Palace Fedett Élményfürdőt, amelyben élménymedencék, a legnagyobb hazai gyerekvilág és játszóház is helyet kapott. Természetesen szaunavilág, két pályás álló szörf és squash pálya és sok más fitnesz szolgáltatás áll ezen kívül a rendelkezésre.

 

img_4052_2000.jpg

 

Nyáron a hatalmas strand és a hozzá tartozó Aquapark igazi gyöngyszem nemcsak a hazai, de a nemzetközi víziparkok kínálatában is. A tradicionális strandrészen különféle attrakciós-, pezsgő-, hullám- és gyermek medencék állnak a fürdőzni vágyók rendelkezésére. A mediterrán tengerpart a stand egyik legkedveltebb helye. A homokos part, pálmafák, világítótorony és a kettétört kalózhajó egyedülálló látványt nyújtanak.

A hullámzó vízű medence 6200 m2 vízfelületű, ezzel Közép Európa legnagyobb épített medencéjének számít. A vízi szórakozás fellegvára a hajdúszoboszlói strandon az Aquapark, ahol 12 méter magas indítótoronyokból induló, 9 különböző óriáscsúszdát próbálhatnak ki a lesiklás szerelmesei.

 

 hajduszoboszlo-aquapark-extrem-zona.jpg

 

Azt hiszem, nem is kell tovább ragoznom, hogy miért gondolom azt mostantól kezdve, hogy Hajdúszoboszló a pihenni vágyók fellegvára. Remélem, lesz alkalmam máskor is Hajdúszoboszlóra ellátogatni, mert a városnak köszönhetően idén ősszel fantasztikus emlékekkel, élményekkel gazdagodtam.

Köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhattam és felfedezhettem Magyarország egyik legnagyszerűbb fürdővárosát!

Ti voltatok már Hajdúszoboszlón? Ha gondoljátok, írjátok meg az élményeiteket! Kíváncsian várom a kommentjeiteket!

 

Ha van kedvetek, kövessétek a YouTube csatornámat, mert nemsokára hozok egy új Vlogot, ezúttal Hajdúszoboszlóról!

A Facebookon és az Instagramon is megtaláltok!

Néhány szó rólam:

Bestseller szerző. Két gyerkőc anyukája. Világutazó.

Regényeim:

A bejegyzés trackback címe:

https://tomoranita.blog.hu/api/trackback/id/tr2414281475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.