Lehet, hogy ez elsőre furcsán, vagyis inkább túl merészen hangzik, de mi a férjemmel elhatároztuk, hogy akárhová is utazunk, mi visszük magunkkal a két gyerkőcünket is. Mivel kicsi koruktól fogva így vannak szoktatva, tudják mivel jár ez, ezért olyannyira könnyedén veszik az utazásokat, hogy néha mi is csak ámolunk és bámulunk. Jártak már velünk New Yorkban, Los Angelesben, Las Vegasban, a Grand Canyonnál, Kambodzsában, Szingapúrban, Balin, Hongkongban és Hawaiin is, és az egyikük mindössze hat, a másikuk kilenc éves. Hogy milyen is két gyerekkel utazgatni a nagyvilágban? Mindjárt elmesélem.

Mi két gyerekkel utazunk. Mindig.

Szerintem ők, vagyis a gyerekeink az utazás előtt sokkal inkább várják az indulást, mint mi. Már csak azért is, mert az indulás előtt mást sem látnak anyából és apából csak azt, hogy anya pakol, apa pedig intézi a számítógép előtt ülve a biztosítást, az autóbérlést és a reptéri parkolást. A kisfiúnk, Dávid sokszor megkérdezi olyankor: „Anya, hány napot kell még aludni indulásig?”.

Gyakran előfordul, hogy reggel korán kell elindulni a reptérre. Ilyenkor mindig összeszorul a szívünk, hogy fogjuk felkelteni őket, de valahogy annyira bennük is bennük van az izgalom, hogy elég csak megsimogatni a buksijukat, és már is kipattan a szemük. És fogalmam sincs, hogy csinálják, de velünk ellentétben ilyenkor mindig sokkal frissebbek, mint bármikor.

 A gyerkőceink a hongkongi reptéren

Általában a reptérig – ami tőlünk egy körülbelül egy órás útra van - az iPad-en néznek mesét vagy játszanak a kocsiban. Ilyenkor nyaralás közben sok minden meg van nekik engedve, olyan is, ami máskor csak nagyon ritkán és korlátozottan. Az iPad és a telefon használat is ezek közé tartozik. Utazásnál viszont mindkettő nagy kincs. Hihetetlen, hogy hogy leköti a gyerekeket egy-egy Disney mese és egy-egy Super Mariós játék.

Mivel mi legtöbbször átszállással utazunk, ezért nálunk a nagyobb falat mindig addig a reptérig tart, ahol át kell szállnunk, mert addig kis géppel szoktunk utazni 2-3-4 órát, és ezeken a járatokon nincs monitor filmnézési lehetőséggel és ételt, italt is csak ritkán kapunk. Ilyenkor szintén jól jön az iPad.

Az átszállás szokott még rizikó faktor lenni. Sokan félnek tőle, hogy hogy lehet 2-3 órát kibírni csatlakozásra várakozva a reptéren két gyerekkel. Nos, lehet, hogy meg fogtok lepődni, de mi ebből a 2-3 órából alig szoktunk érzékelni valamit. Egyrészt sosem sietünk leszállni a gépről (kivéve persze, ha késik a gépünk és rohanni kell, hogy elérjük a másik gépet), ellentétben a többi utassal, akik tülekedve rohannak a csomagjukért, sietnek haza, vagy éppen egy üzleti tárgyalásra. Nekünk szerencsére a csomagokkal sem kell ilyenkor foglalkozni, hiszen a feladott bőröndöket a célállomáson kapjuk meg. Mire átbaktatunk a reptéren, kisilabizáljuk, melyik terminálról és hányas kapuról fog menni a gépünk, el is megy jó fél óra, negyven perc.

Mindig van nálunk két kicsi, gurulós bőrönd kézipoggyász gyanánt, amelyekben összekészítek váltóruhákat, és a legszükségesebb holmikat, felkészülve arra, hogy a gépen leöntheti magát a gyerek, és arra is, ha éppen nem jön meg időben a csomagunk. Nos, ezek a kis kemény fedelű bőröndök szintén aranyat érnek, a gyerekek a terminálban gyakran játszanak azzal, hogy rá ülnek, és lábbal hajtják magukat. Ilyenkor sok vidám tekintet kapunk, sokan meg is jegyzik, milyen cukik. Ha ez a móka már uncsinak bizonyul, akkor jön a B terv. Minden reptéren van a csomagok szállítására alkalmatos bevásárló kosárra emlékeztető kocsi. Ilyenkor felpakoljuk a bőröndöket, rájuk a gyerekeket és jöhet a mulatság. Tologatjuk őket. Mást sem hallunk csak azt, hogy „apa, anya, gyorsabban, gyorsabban”!

A biztonsági ellenőrzéssel mindig elmegy egy jó húsz perc, és hiába estünk már át az induló reptéren egy teljes ellenőrzésen, átszállásnál sem ússzuk ezt meg. Ezután szoktunk vizet és ételt venni a hosszabb útra felkészülve.

A Duty Free Shopok is a mi barátaink, még akkor is, ha nem is veszünk semmit, remekül el lehet bennük tölteni az időt nézelődéssel, újdonságok felfedezésével.

Vannak olyan repterek, ahol vannak Disney Shopok, na igen, onnan sajnos nem lehet úgy kijönni, hogy ne vennél valamit. :)

A kapunyitás előtt jóval már ott szoktunk ücsörögni a váróban, de látjátok, hogy milyen gyorsan elmegy az idő? Húsz percnél többet még sosem vártunk a kapu előtt.

 Honolulu, reptér

Ilyenkor jó móka az indulásra kész gépek bámulása

A gyerekek remekül tudnak ismerkedni is. Hawaiin, mikor Kauai-ról tartottunk vissza Honoluluba, Dávid simán kis futóbajnokságot játszott egy vad idegen kisfiúval a padokat kerülgetve. A kisfiú esküszöm felért egy fociedzővel, mást se hallottunk csak azt, hogy „Dávid, one more race”?

Képzeljétek, ezzel a kisfiúval két nappal később összefutottunk tök véletlenül még egyszer a Waikiki beach-en. Hihetetlen véletlenek vannak! :)

Dávid egy Arvin nevű kisfiúval Kauain, a reptéren

A nagyobb légitársaságok jó szokása, hogy a gépre szálláskor meglepik a gyerekeket kis színezővel, apró játékokkal, nos, nem viccelek, a felszállás után egy órát képesek ezekkel eltölteni a gyerekek. Volt, hogy együtt, egymásnak segítve rakták ki a puzzle földgömböt, amit a légiutaskísérő hölgytől kaptak.

Aztán kényelembe helyezik magukat, választanak maguknak filmet a képernyőt nyomogatva, bedugják a fülükbe a headsetet, és utána csak két óránként halljuk maximum a hangjukat, amikor ki kell menni velük a mosdóba. Takaró van, párna van (mi is szoktunk vinni külön nyakpárnát), aludni tudnak, ételt és italt bőségesen kapunk mindig, a mesék és a játékok lekötik őket, úgyhogy többnyire csak nekünk kell lekötni magunkat és elhessegetni a kósza gondolatokat a fejünkből, hogy épp az óceán felett repülünk, ott ahol, ha baj van, nincs „B” opció. A férjem egyébként nagy partyarc, amikor látja, hogy kezd kiülni az arcomra az aggodalom, mindig elsüt egy poént: "nézd, szívem, ott mintha füstölne az egyik hajtómű". Még szerencse, hogy ezt csak fel- és leszállásnál tudja eljátszani (:D), mert az út többi részében a légiutaskísérők gondosan ügyelnek arra, hogy a napellenzők minden ablakon le legyenek húzva. Ilyenkor olyan, mintha éjszaka borulna a gépre, még akkor is, ha odakint egyébként szikrázóan süt a nap.

Összegzés

Én csak bátorítani tudok mindenkit, ha teheti, nyugodtan utazzon gyerekekkel is, mert szenzációsan nagy élmény! Nem csak nekik, gyerekeknek, hanem nekünk felnőtteknek is legalábbis, ha a gép rendben leszáll akkor és ott, ahol kell neki! :D

Réka és Dávid Kauai-n, a Na Pali coast kilátópontnál

Ha érdekel benneteket, nézzétek meg a vlogunkat arról, milyen utunk volt Hongkongig a gyerekekkel!