KÖNYVEK I UTAZÁS I INSPIRÁCIÓ

Tomor Anita

Tomor Anita

5+1 romantikus regény, ami tényleg jó

2017. január 27. - Tomor Anita

Szeretem a csajos könyveket. Azokat a regényeket meg pláne, amelyek egy pillanat alatt magukba bolondítanak. Olyan történetekre gondolok, amik kizökkentenek a mindennapokból és egy „csupa szirupos” álomvilágba röpítenek, ahol nem érzékelem a valóságot csak a szereplőket és a sztorit. Szeretem, hogy ezeket a könyveket olvasva nem vagyok jelen a saját életemben, nem érzékelem a külvilágot, nem érdekel, hogy dolgoznom kellene, olyankor semmi más nem fontos, csak a könyv.

  img_8009.JPG

 

Az alábbi regények mind ilyen hatással voltak rám. Te olvastad már őket?

  1. Jodie Ellen Malpas: A védelmező

Az emberek azt hiszik, mindent tudnak Camille Loganről: apuci kicsi lánya, gyönyörű, elkényeztetett fiatal nő, akinek az életstílusát az apja finanszírozza. De Camille-nak feltett szándéka, hogy nem hagyja magát irányítani. Keményen megharcolt a függetlenségéért és a boldogságért, de hirtelen azon kapja magát, hogy az élete veszélybe került az apja egyik könyörtelen üzleti lépése miatt. Haragszik ugyan, de félti az életét, elfogadja tehát a döntést, amelyet az apja hoz, hogy megvédelmezze. Arra azonban nem készült fel, hogy az SAS egykori mesterlövésze belép az életébe.

Jake Sharp a személyes poklának foglya. Egyetlen egyszer nem koncentrál eléggé, és a következmények beláthatatlanok voltak emberileg és szakmailag is tönkretették. Elvállalja a testőr szerepét Camille Logan mellett, bár nem ilyen fajta munkára lenne szüksége, hogy elterelje a figyelmét a démonjairól. A nők és Jake nem jönnek ki jól egymással, de még mindig az örökösnő védelme a kisebbik a két rossz közül. Ám Jake gyorsan rádöbben, hogy Camille nem az a nő, akinek hitte. Hanem melegszívű, együtt érző lány, akinek a jelenléte megnyugtatja őt, így a megvédelmezése hamarosan többet jelent Jake számára egy jól fizető állásnál, bármennyire harcol is ez ellen. Jake-nek feloldozásra van szüksége. Egy idő után már Camille-ra is. De tudja, hogy nem kaphatja meg mindkettőt.

Az Egy éjszaka és az Ez a férfi trilógiák szerzőjének legújabb, letehetetlen bestsellere.

 

3431333_3.jpg

 

  1. Jamie Mcquire: Gyönyörű sorscsapás

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében - azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.

Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van - és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.

Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

 

covers_214384.jpg

 

  1. Jennifer Probst: Érdekházasság

Édesapja elnyúló kórházi kezelése miatt Alexa kínos anyagi helyzetbe kerül. Lassan nem marad más választása, mint eladni a régi otthonukat. Végső elkeseredésében úgy dönt, szerelmi mágia segítségével szerez vagyonos férjet magának. Arra azonban nem számít, hogy épp legjobb barátnőjének milliárdos bátyja lesz a megmentője... aki egyszer már összetörte a szívét. Nicholas nem hisz a szerelemben, de hogy megörökölhesse nagybátyja vállalatát, meg kell nősülnie, mégpedig gyorsan. Ezért merész ajánlattal áll elő: érdekházasság. Szigorú szabályokkal. Mind közül a legfontosabb: érzelmekről szó sem lehet. Színtiszta üzlet, amit a felek pontosan egy évre kötnek. Csakhogy a sors képes fenekestül felforgatni még a leggondosabban kidolgozott tervet is...

 

covers_255260.jpg

 

  1. Marie Force: Végzetes viszony

Washington D. C. Fővárosi Rendőrkapitányságának oszlopos tagja Sam Holland nyomozó őrmester. Komoly győzelemre van szüksége, hogy megmentse a karrierjét - és az önbizalmát - egy katasztrófába torkolló nyomozás után. A tökéletes lehetőség akkor következik be, amikor megtalálják John O'Connor szenátort brutálisan megcsonkított holttestét, és Samet bízzák meg az eset felderítésével. Samnek együtt kell működnie Nick Cappuanóval, aki O'Connor barátja és kabinetfőnöke volt... és akivel, évekkel korábban Sam emlékezetes egyéjszakás kalandba bonyolódott. A szexuális vonzerő még mindig működik közöttük, szinte izzik a levegő, és Samnek küzdenie kell, hogy az ügyre tudjon figyelni. A koronatanúval együtt hálni alapvető hiba, amit nem engedhet meg magának - különösen, amikor egyre több szaftos titokra derül fény a szenátorral és családjával kapcsolatban, ráadásul egyre több az áldozat...

 

covers_406637.jpg

 

  1. Tomor Anita: Álmodtam már rólad

(Nem csak azért, mert én írtam, hanem azért, mert tényleg jó!)

Liv hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régész gyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után, Liv reggel egy hajón ,,ébred" David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie. El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb ,,belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak" katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról, és hogy tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor-wat kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban.

Izgalmas, fordulatokkal teli kalandok várnak az olvasóra Kambodzsa rejtelmes őserdejében. Liv nem is sejti, milyen rémálomba keveredett azzal, hogy megismerte Davidet. Mágnesként vonzzák egymást, de egyikük sem könnyű eset. Vajon, amikor Liv felébred megváltozik a véleménye? Ad esélyt egy újabb szerelemnek?

 

2711888_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tomoranita.blog.hu/api/trackback/id/tr9112159675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása